• HOLLYWOODOO - VÉGRE - HOLLYWOODOO - CD -
HOLLYWOODOO

VÉGRE - HOLLYWOODOO - CD -

CD

Ár: 2195 Ft

Eredeti ár : 2814 Ft

Kedvezmény : 22%

Szállítás : 2-3 munkanap


HOLLYWOODOO - VÉGRE - HOLLYWOODOO - CD -

A zenekar Light címmel 2009-ben jelentetett meg utoljára teljes albumot. Ezt követően 2011-ben az Érzések boltja EP volt az utolsó, fizikailag is megjelent hangfelvételük. Azóta a zenekart élőben elsősorban hazai pályán, Veszprémben az Expresszó klubban, az Utcazene Fesztiválon, több alkalommal a Veszprémi Sörfesztiválon, országosan pedig egy-egy nyári fesztiválon, Örvényesen és időnként budapesti klubokban hallhatták a rajongók. A passzív időszakot, leginkább Trócsányi Gergő énekes és szövegíró, egészségi állapota indokolta. A hibernáció alatt 2014-ben a Csillagos című dal, ami csak rádióban és online volt elérhető, igazán szép sikert aratott, ezért is került rá frissen kevert hangzással, az új albumra is. Az új erőre kapott Hollywoodoo ezúttal 11 dalt tesz, egy csomagban a pultra._______Hollywoodoo:Trócsányi Gergely – ének Nirnsee Krisztián – gitárok, szólógitár, vokál Urbán Szabolcs – gitárok Kiss Gergő – basszusgitár Hohl Árpád – dobok, FX, vokál Szakács Tibor – trombita_______Dall..

A termék adatai
HOLLYWOODOO - VÉGRE - HOLLYWOODOO - CD -
Formátum CD
Kiadó GRUNDRECORDS KFT.,2017 22%
Katalógusszám (ISBN) 5999887248573
Ár
2195 Ft
Eredeti ár 2814 Ft
Kedvezmény 22%
Szállítás 2-3 munkanap
Akció Az akció 2017. 12. hó 1-től visszavonásig és a készlet erejéig érvényes.
Vélemények

Ajánlatunk