• DR. KONKOLY ISTVÁN - EMLÉKEIM PÜSPÖKI SZOLGÁLATOM IDEJÉBŐL

EMLÉKEIM PÜSPÖKI SZOLGÁLATOM IDEJÉBŐL

könyv

Ár: 2660 Ft

Eredeti ár : 3490 Ft

Kedvezmény : 24%

Szállítás : 2-3 munkanap


DR. KONKOLY ISTVÁN - EMLÉKEIM PÜSPÖKI SZOLGÁLATOM IDEJÉBŐL

"Kovács Sándor megyéspüspök nyugdíjba vonulása után egy évig Fábián Árpád megyéspüspök titkára volt, majd főpásztora 1972-ben Gencsapáti plébánosává nevezte ki, ahol két templom és egy ősi plébániaépület teljes felújításának feladata várt rá. Ugyancsak újjávarázsolta a Gencsapáti Szentkút létesítményeit. S 1987 tavaszán újra elindította a korábban megtiltott szentkúti zarándoklatokat. Ugyanezen év június 5-én II. János Pál pápa szombathelyi megyéspüspökké nevezte ki, július 11-én pedig Paskai László bíboros, esztergom-budapesti érsek püspökké szentelte. Püspöki szolgálatának legfőbb célkitűzését az alábbiakban fogalmazta meg: „Mindent igyekszünk megtenni azért, hogy az igehirdetés, a tanúságtétel és az apostolkodás révén Jézus evangéliuma eljusson az emberekhez. E célkitűzésnek megfelelően új és hatékony módszereket keresünk majd az evangélium hirdetésére.” Ez Isten segítségével sikerült is."..

A termék adatai
DR. KONKOLY ISTVÁN - EMLÉKEIM PÜSPÖKI SZOLGÁLATOM IDEJÉBŐL
Formátum könyv
Kiadó SZÜL?FÖLD KÖNYVKIADÓ,2015 24%
Katalógusszám (ISBN) 9786155600159
Ár
2660 Ft
Eredeti ár 3490 Ft
Kedvezmény 24%
Szállítás 2-3 munkanap
Akció Az akció 2017. 12. hó 1-től visszavonásig és a készlet erejéig érvényes.
Vélemények

Ajánlatunk