Barion Pixel

Dante - Isteni Színjáték - Purgatórium

Dante

Isteni Színjáték - Purgatórium

könyv

3215 Ft

Eredeti ár: 3990 Ft

Szállítás: 3-5 munkanap
(Korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre.)

Kiadó: Kossuth Kiadó Zrt.

Év: 2018



Isteni Színjáték - Purgatórium - Dante

"Baranyi Ferenc írja: „Dante Pokol című canticájának fordítását 2011-ben fejeztem be, a következő évben meg is jelent. Nem állt szándékomban folytatni a dolgot, pedig tudós italianisták kara buzdított: ugorjak neki a Purgatóriumnak, majd a Paradicsomnak is. Bibliai mondattal védekeztem: a lélek kész, de a test erőtelen. Öreg ember vagyok, a hátralévő – rohamosan zsugorodó – időmben kicsi a valószínűsége annak, hogy el tudnék érni a Commedia végére. A kórus azonban nem csitult el s ez – bevallom – nem esett rosszul. Végül kompromisszumos megoldás született: Simon Gyula barátom, a kiváló műfordító, egykori egyetemi társam lefordította a Paradicsomot, 2014-ben meg is jelent. Megegyeztünk, hogy a Purgatóriumot megcsináljuk – felesben. Én lefordítom az első tizenhat éneket, a többit Gyula.És lőn. Létrejött egy teljes Isteni színjáték. A három cantica összesen száz énekből áll: a Pokol harmincnégyből, a Purgatórium harmincháromból, a Paradicsom ugyancsak. A teljes mű első ötven éneke így hát az enyém, a másik ötven pedig Gyuláé.A Kossuth Kiadó most csak friss Purgatóriumunkat bocsátja útjára, hiszen a Pokol és a Paradicsom még azoknak a kiadóknak a birtokában van, amelyek gondozásában eredetileg megjelentek. Ám 2021-re – amikor Dante halálának 700. évfordulójára emlékezünk majd – „felszabadul” mind a kettő s talán mód nyílik a teljes mű kiadására is.”A Purgatórium új kiadását Gustave Doré mintegy 40 metszete illusztrálja." ..


Dante Kossuth Kiadó Zrt.


Dante - Isteni Színjáték - Purgatórium
Formátum könyv
Kiadó Kossuth Kiadó Zrt.
Év 2018
Katalógusszám (ISBN) 9789630990790
Online ár 3215 Ft
Eredeti ár 3990 Ft
Online kedvezmény 21%
Szállítás Az országos forgalmazó a következő tájékoztatást adja: "Ebből a tételből csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre, a szállítást nem tudjuk biztosan garantálni."
... ...
           
                           
                           

A legkeresettebb újdonságok