Barion Pixel

- - Ady Megmondja

-

Ady Megmondja

könyv

1930 Ft

Eredeti ár: 2490 Ft

Szállítás: 2-3 munkanap

Kiadó: Corvina Kiadó

Év: 2017



Ady Megmondja - -

Sokszor hallottuk már, hogy „Ady publicisztikája mennyire aktuális ma is”, és e kötet olvasója látni fogja, hogy ez mennyire így van. Két, ellentétes érzés fog eluralkodni rajta: az egyik az örömé, hogy milyen zseniális próféta élt ebben az országban alig száz éve, és mi a kezünkben tarthatjuk jövendöléseit, a másik viszont a gyötrő dühé és szomorúságé: egy tapodtat sem haladtunk előrébb! Ugyanott vagyunk, mint akkor. Sőt. Ady képes még most is botrányt okozni, hiszen ő, aki költészetében a magyar lélek legmélyebb húrjait pengeti, ezen írásaiban szenvedélyesen küldi el a francba az összes nacionalista, antiszemita és klerikális eszmét és politikust, miközben az évek során (1899-es az első, 1915-ös az utolsó szöveg) egyre harcosabb feminista és (bizony, most figyelj!) szocialista. Nagyon kritikus a fennálló világrenddel, az Európa uralta civilizációval, az oktatási rendszerrel, de legfőképp hőn szeretett hazájával, Komp-országgal, amely ismét Kelet felé igyekszik, mint már oly sokszor az elmúlt ezer évben. Hánykolódik, billeg, s mi a korláton kihajolva, aggódva nézzük a bukdácsolást. ..


Corvina Kiadó


- - Ady Megmondja
Formátum könyv
Kiadó Corvina Kiadó
Év 2017
Katalógusszám (ISBN) 9789631364545
Online ár 1930 Ft
Eredeti ár 2490 Ft
Online kedvezmény 24%
Szállítás 2-3 munkanap
... ...
           
                           
                           

A legkeresettebb újdonságok