Merre visz a liberális demokrácia útja? John Lukacs 2005-ben megjelent esszéje szerint a populizmus felé, amit az elmúlt két évtized világpolitikai tendenciái is igazolni látszanak. Reneszánszát éli egy olyan politizálás, mely immáron a modern tömegmédia eszközeivel, végletekig leegyszerűsített üzenetekkel hajhássza a népszerűséget – „a nép” egyetlen hiteles képviseleteként fellépve, akár a gyűlölet szításától sem visszariadva.A Demokrácia és populizmus közérthető és elgondolkodtató áttekintése annak, miképp változott a történelem során a politikai jobb- és baloldal, és hogy milyen veszélyeket rejt magában a „totális demokrácia”.„Az igazi hazafiság védelmező, a nacionalizmus támadó”JOHN LUKACS (1924–2019)Nekünk, magyaroknak: Lukács János.Amerikai–magyar (vagy magyar–amerikai) történész és író. Budapesten született, átélte Budapest ostromát, majd a háború után a kommunisták elől Nyugatra emigrált. 1947-től Pennsylvaniában élt.Több mint 30 könyve jelent meg, életművének nagy része magyar...
Az ország népszavazásra készül, amelyen arról döntenek a polgárok, kötelezővé váljon-eaz empátiateszt.Lehetne magyar történet is, de ez Izlandon játszódik a közeli jövőben, és négyszereplő markánsan különböző hangvételben előadott, számos ponton egymásbakapcsolódó elbeszéléséből bontakozik ki. Mindannyiuk életét meghatározza aforradalmian új, az egyén együttérző képességét mérő, az antiszociális viselkedéstkimutató empátiateszt, amely jelöltekre és jelöletlenekre osztja a társadalom tagjait. Akikvállalják és sikerrel teljesítik a tesztet, jelöltté válnak, nagyobb biztonságot és bizonyoskiváltságokat élvezhetnek, de ez a személyiségi jogok csorbulásával jár. Az emberektöbbsége már elvégezte a tesztet, „megjelölte” magát, és bekerült a mindenki számárahozzáférhető országos adatbázisba.
De hát nincs is szakálla! Vagyis van, de leborotválja… A népszerű szerző mégis a maga szakállára írta meg élete kisebb-nagyobb csodáit, komédiáit, tragédiáit, fura eseteit, égszakadás-földindulásait, atommaghasadásait, örömét, bánatát. Mi lett volna, ha dédpapa lábára egy hadgyakorlaton nem tolják rá az ágyút? Mit keres egy ősgyík az ember inge alatt? Milyen egy szuperhíró-nagymama? És milyen egy otthonkába öltözött, lelki atomreaktor? Miért vedelnek gépzsírral ízesített, házi meggybort a fikuszok? Hogyan lesz CIA-ügynök egy késő Kádár kori kisfiúból? Mit és hogyan üzen a halott apa a kozmosz végtelenjén keresztül fiának? Miért kell ököllel szétverni egy erdélyi fogadó szekrényét? Hogyan jön létre a karácsonyi görényillat? Aki nem dohányzik, az minek iszik? Melyik a legkedvesebb pofon, amibe valaha belefutottunk? Hogy lehet, hogy a barátok szép sorban lekopnak, mikor az ember igazán viccesen ugratta őket? A színtévesztő vízvezeték-szerelő háza barackszín vagy inkább sötétbarna? Megáll-...
Személyre szabott könyvajánlatok!
Tisztelt Vásárlónk! Annak érdekében, hogy az ízléséhez minél közelebb álló könyveket tudjunk a figyelmébe ajánlani,
arra kérjük, hogy fogadja el az ehhez szükséges cookie-kat a "Rendben" gomb megnyomásával. Ennek hiányában weboldalunk csak a működéshez feltétlenül szükséges sütiket telepíti.