Barion Pixel

Könyvek tízezrei a bolti árnál jelentősen olcsóbban!

Könyvesboltunkban több száz új megjelenésű könyv 25-30% online kedvezménnyel rendelhető.

A legújabb könyvek mellett ritkaságok és régebbi kiadású, nehezen beszerezhető könyvek is megtalálhatók.

Sikerlista 12. helyezett

Ujváry Gábor

2400 Ft

3000 Ft


„Kötetemben azt igyekszem bizonyítani, hogy a történelmet az angyalok és az ördögök küzdelmének bemutató értelmezések idejétmúltak és tarthatatlanok. Öt személyiség – Hóman Bálint, Zsindely Ferenc, Makkai János, Mester Miklós és Kemény Gábor – 1944-es szerepére összpontosítva kívántam az árnyalt megközelítés szükségességére rámutatni. Valamennyien a »koreszmék« káros hatása alá kerültek, s – éppen a politikailag leginkább vétkes Kemény Gábor kivételével – antiszemita nézeteket vallottak, majd – a közéletből a letartóztatása miatt kiiktatott Makkai Jánost nem számítva – zsidómentőkké váltak. Mind az ötük esetében bekövetkezett – mindegyikük számára máskor – az a kritikus pillanat, amikor a lelkiismeretükre hallgatva felülbírálták és átértékelték korábbi eszméiket. Kisebb-nagyobb mértékben megtagadták egykori önmagukat, illetve megbánták – de legalábbis jóvá akarták tenni – vétkes cselekedeteiket. Nem a történészek feladata, hogy feloldozzák őket bűneik alól, de az már igen, hogy tudósítsanak zsidómentő tevékenységükről és nézeteik felülvizsgálatáról is. Sok feladatunk van még tehát, hogy jobban lá(tta)ssuk, mi is történt az 1940-es évek első felének Magyarországán, s ehhez múlhatatlanul szükséges, hogy – sokakkal együtt – az ő teljes életútjukat is alaposabb vizsgálatnak vessük alá." ..

Sikerlista 21. helyezett

Amanda Charles

4630 Ft

6290 Ft


Légy saját életed szerzője, és saját szíved gyógyítója!Legyen szó traumákról, rossz egészségi állapotról, szorongásról, vagy ha egy teljesebb életre vágysz, a Látó pszichológus útmutatásával leáshatsz az érzelmi, pszichológiai és fizikai problémák gyökeréig.Ismerd meg a traumától az átalakulásig vezető utat egy újszerű, teljesen egyedi megközelítéssel, amelyben a hagyományos pszichológiát a kvantumelmélettel és a transzformatív energiamunkával kombinálva a legjobbat hozhatod ki magadból. „Nem kell kizárnunk a hagyományos orvoslást, vagy a tudomány helyett a spiritualitást választanunk, hanem a kettőt kell oly módon összeházasítanunk, hogy nyitottak maradjunk arra, amit még nem sikerült megértenünk.” – Amanda CharlesAlkalmazd a szerző által kidolgozott gyógyulás hierarchia protokollt, amellyel visszaszerezheted és fenntarthatod egészséged és jólléted optimális szintjét. Ha nehézségekbe ütközöl, és nem találod önmagad, használd az elengedés és átprogramozás módszerét, hogy újra összhangba kerülj elképzeléseiddel.A Látó pszichológus segítségével megtudhatod:•hogyan dolgozz fel nehéz, elfojtott érzelmeket hatékony módszerekkel,•hogyan tanulj meg bízni önmagadban és belső vezetődben, illetve hogyan higgy öngyógyító képességedben,•hogyan alakíts ki új, pozitív viselkedésmintákat és egészséges szokásokat,•hogyan emeld meg rezgési frekvenciádat.Légzésterápia, mindfulness, énkapcsolati kvíz, érzelmi felszabadítás technika (EFT), hidegterápia, földelés, vizualizáció és csakraterápia – csak néhányak a könyvben kínált eszközökből, amelyeknek köszönhetően a fájdalmat fejlődéssé változtathatod.A feléledt és teljesen összekapcsolódott test, szív, elme és lélek világosságával újra felfedezheted valódi énedet! ..

Sikerlista 30. helyezett

Bögre Zsuzsanna

3010 Ft

3990 Ft


Szociológusi pályafutásom kezdetén nem foglalkoztatott a kvalitatív szociológián belüli feldolgozások sokfélesége, annyira lefoglalt a kvantitatív és a kvalitatív álláspontok közötti különbségek megértése. Idővel azonban szembe kellett néznem az interjúk, személyes dokumentumok felhasználásának változatos módjaival, rá kellett kérdeznem, hogy hogyan „kell” tudományosan, érvényesen, hihetően elemezni. Ettől kezdve már nem lehetett ösztönösen foglalkozni élettörténetekkel, el kellett döntenem, hogy milyen szemléletben és milyen technikai eljárás alkalmazásával dolgozom. A döntés rutinná válásáig hosszú út vezetett, szemléletem alakulása útkeresés volt. A kötetben megjelent tanulmányok egyrészt ennek az útkeresésnek az eredményeit mutatják be, nem rejtve véka alá a kísérletezésből fakadó hátrányokat és előnyöket sem. Másrészt, a bemutatott élettörténetekben megjelenik a magyar közelmúlt, úgy, ahogyan az a hétköznapokat befolyásolta, s az a mód, ahogyan a kisemberek úrrá tudtak lenni a változásokból adódó nehézségeken. Az élettörténetek elemzései arra mutatnak rá, hogy mindannyian szeretnénk olyan életről beszámolni, amelyben láthatóvá válik, hogy jók szeretnénk lenni, ha nem is mindig sikerült.Bögre Zsuzsanna (1960) a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán szociológus professzor. Oktató- és kutató munkájában fontos szerepet kap a magyar társadalomban bekövetkezett változások hétköznapokat érintő hatása. Nyomon követi a vallás és identitás kapcsolatának alakulását a XX-XXI. században, a reziliencia megjelenését a nehéz társadalmi és egyéni helyzetekben, vagy a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esélyeinek alakulását napjainkban. ..

Újdonságok olcsóbban