Barion Pixel

Könyvek tízezrei a bolti árnál jelentősen olcsóbban!

Könyvesboltunkban több száz új megjelenésű könyv 25-30% online kedvezménnyel rendelhető.

A legújabb könyvek mellett ritkaságok és régebbi kiadású, nehezen beszerezhető könyvek is megtalálhatók.

Sikerlista 26. helyezett

Magyary Ágnes

3290 Ft

4499 Ft


Magyary Ágnes fantasztikus fordulatokban gazdag regényében egy székelyföldi faluban furcsa biciklis idegenre figyelnek fel a helyiek, aki cilinderben, napszemüvegben, biciklisnadrágban és frakkban ül a drótszamáron, azonban a frakk alatt nem visel semmit. És ha ez nem lenne elég, még megáll az idő is, amely az 1700-as évek óta amúgy is csak araszolgatott errefelé. A falusiak megrémülnek, azt hiszik, az ördöggel van megint dolguk, aki már korábban is járt ezen a vidéken. Magyary Ágnes karneváli regényében helyben és időben vagyunk, pontosabban szabadon utazunk korok, tájak és figurák között a történelmi Magyarország kulisszái és legendáriumai között. Az egyik pillanatban még a 18. században járunk, aztán 1849 után, majd pedig Ady Endre korában. A szerző a történelem állandóságaival és variációival ugyanúgy játszik, mint az olvasó kíváncsiságával és fantáziájával, vagy éppen az archaikussal és a posztmodernnel. Az irodalmi utaláshálókban is gazdag szöveg mögül pedig kirajzolódik Közép-Európa jellegzetes, groteszk, mágikusan realista életvilága, sorsközössége. Mintha Gabriel García Márquez és Esterházy Péter írásművészete találkozna valahol Csíkban. ..

Sikerlista 36. helyezett

Tracy Wolff

5885 Ft

7999 Ft


Végre fény derül arra, mi történt Grace-szel abban a néhány hónapban, amelyről semmi nem maradt meg az emlékezetében…Miután a lány megpróbálta megvédeni szerelmét akár az élete árán is, egy sötét szobában eszmél. Nem tudja, hol van, hogyan került ide, és ami még ennél is rosszabb, nincs egyedül. Egy olyan szörnyeteggel kell együtt élnie, akitől a többi szörny is retteg, Jaxon pszichopata bátyjával, Hudsonnal, amíg ki nem találják, hogyan jussanak vissza a Katmere Akadémiára. Amikor a menedékhely egy támadás következtében lakhatatlanná válik és menekülniük kell, egy egészen különös világban találják magukat. Össze kell fogniuk, ha túl akarják élni ezt a kalandot, ugyanis a másvilágbeli Grace és Hudson felbukkanását egyesek súlyos hibának, mások viszont nagyszerű lehetőségnek látják.Mindeközben arra is rá kell döbbenniük, hogy valami összeköti őket - valami, ami erősebb a félelemnél, és veszélyesebb bármi másnál, mint amivel eddig dolguk volt.Tracy Wolff Sóvárgás-sorozatának ötödik kötete a Sóvárgás és a Vonzódás cselekménye között játszódik. Az ebből a kötetből megismerhető események teszik teljessé Grace Katmere Akadémián eltöltött idejét, és mutatják be az elképzelhetetlent: Grace és Hudson első egymásra találását. ..

Sikerlista 43. helyezett

Köves József

2490 Ft

3300 Ft


1947. április 3-án délután, öt óra előtt pár perccel a Párizsi Nagyáruház alkalmazottja lement az alagsorba, hogy az ott lévő villanycsengővel jelezze a zárórát. Mielőtt a kapcsolótáblához ért volna, találkozott egy ballonkabátos, erős termetű ismeretlennel, akinek mintha vizes lett volna a kabátja. Az illető az áruházba vezető lépcsőn felsietve azt mondta, hogy az illemhelyet keresi. A gépész elemlámpájának fénye közben a padlóra vetült. Egy fiatal nő feküdt ott meztelen alsótesttel, véres fejjel.A hírhedett Hekus Dönci elfogása után megszökött az őt kihallgató ügyészektől, és törött lábbal menekült sokáig, míg végleg el nem fogták. A hódító gyilkos az előző, A betörő és a dizőz című könyv testvérkötete. A filmszerűen pergő regényben feltűnnek az akkori politikai élet ismert személyiségei is. ..

Újdonságok olcsóbban