Eredeti ár: 2800 Ft
Szállítás: 3-5 munkanap
(Korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre.)
Kiadó: Kuk Könyv- És Lapkiadó
Év: 2016
„A szüleink bennünk vannak. Akkor is, ha egész életünkben küzdöttünk ez ellen.”Megrendítő regény egy, a soá elől menekült család sorsáról. Sarah és Ariel nem szabadulhat szörnyű múltjától. A fiuk, Julien körül forog az életük, akinek helyettük kellene teher nélküli életet élni – de ez nem sikerül. Julien elhagyja a tettesek hazáját, Párizsba megy, ahol színházi rendezőként dolgozik. A családját sújtó katasztrófa azonban neki is elviselhetetlen terhet jelent. Minden fájdalom ellenére csak a szülei halála után adódik lehetősége az újrakezdésre – feleségül veszi Perlát, és megszületik a gyerekük. Julien ehhez a gyerekhez fordul, hogy megmentse a halottakat a feledéstől – mert nincs nulladik óra. Sem az áldozatok, sem a tettesek számára. Egy éjszakán át a fia ágyánál virrasztva meséli el szülei történetét. Beszámolójából kaddis, halotti ima lesz, amivel megpróbálja megtörni családja hallgatását és meg akarja szabadítani a túlélőket rémálmaiktól.Michel Friedman 1956-ban született Párizsban, lengyel-zsidó családban. Szülei a holokauszt túlélői, rajta voltak Schindler listáján. Friedman 1965 óta Frankfurt am Main-ban él, ügyvéd, politikus, televíziós moderátor és publicista. ..
Michel Friedman SZÉPIRODALOM PRÓZA Kuk Könyv- És Lapkiadó
Formátum | könyv |
Kiadó | Kuk Könyv- És Lapkiadó |
Év | 2016 |
Katalógusszám (ISBN) | 9786155361586 |
Online ár | 2255 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | 21% |
Szállítás | Az országos forgalmazó a következő tájékoztatást adja: "Ebből a tételből csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre, a szállítást nem tudjuk biztosan garantálni." |
... | ... |