Eredeti ár: 3000 Ft
Szállítás: 3-5 munkanap
(Korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre.)
Kiadó: Tarsoly Kiadó
Év: 2020
Bő Yin Râ, a német Joseph Anton Schneiderfranken (1876–1943) festőművész, szellemi tanítómester és író lelki-szellemi neve. Aschaffenburgban (Bajorország) született és Luganoban (Svájc) halt meg, ahol 1924-től élt családjával. Festői kiképzését, többek között, Bécsben, Münchenben, Berlinben és Párizsban kapta. Szellemi beavatásáról több könyvében is hiteles felvilágosítást ad. Ebben a könyvben a szerző olyan tudatállapotokkal ismerteti meg az olvasót, amiken át a földi testét elhagyó ember további életútja vezet, hiszen a „szellemi én” múlhatatlanul örök valóság az emberi lényben. E könyv megtanít a jó halál művészetére, felmutatja a túli és az innenső földi világ közötti valóságos szellemi kapcsolatokat és kifejti, hogy az Isten iránti szeretet és a földi élet felelős vállalása – a szenvedésben is – szorosan összefüggnek egymással. Miután az első kiadás magyarul már 1997-ben Szabó G. Petra kitűnő fordításában megjelent, a Tarsoly Kiadó most kétnyelvű kiadásban bocsátja útjára ezt az alapvető szellemi tanítói művet. Nemcsak nyelvi szempontból érdekfeszítő ez a könyv, hanem elsősorban a tartalma miatt. De már maga a nyelvezet is párját ritkítóan szimfonikus, bár többször is el kell olvasni egy-egy oldalt, amíg a közölt tartalom megvilágosodik a lélekben. – A német Bő Yin Râ tanítói művének minden egyes írásában más és más szemszögből világítja meg az utat, amelyen járva visszanyerhetjük saját múlhatatlan szellemiségünk tudatát. Aki lelki beleérzéssel olvassa a szerző műveit, annak lassanként megnyílnak a földi világon és a test halálán túli szellembirodalmak. ..
Rá Bo Yin EZOTERIKUS Tarsoly Kiadó
Formátum | könyv |
Kiadó | Tarsoly Kiadó |
Év | 2020 |
Katalógusszám (ISBN) | 9786155858178 |
Online ár | 2420 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | 20% |
Szállítás | Az országos forgalmazó a következő tájékoztatást adja: "Ebből a tételből csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre, a szállítást nem tudjuk biztosan garantálni." |
... | ... |