Barion Pixel

Pelyach István[Szerk.] - A Magyar Országgyűlések Szolgálatában

Pelyach István[Szerk.]

A Magyar Országgyűlések Szolgálatában

könyv

6100 Ft

Eredeti ár: 6780 Ft

Szállítás: 2-3 munkanap

Kiadó: Országgyűlés Hivatala

Év: 2025



A Magyar Országgyűlések Szolgálatában - Pelyach István[Szerk.]

A magyar országgyűlések története című sorozat kötetei azzal a kifejezett céllal készülnek, hogy intézménytörténeti megközelítésben mutassák be és elemezzék korszakonként a magyar törvényhozó hatalom működését, kapcsolatrendszerét és szerkezetét. Külön be kell azonban mutatni azt is, hogy milyen hivatal, hivatalszervezet segítette munkáját, hiszen e nélkül működésképtelen lett volna. Ki kellett küldeni a meghívóleveleket, megfogalmazni, majd elfogadásuk után publikálni a törvényeket, hogy csak párat említsünk feladatai közül. Az utókor csakis ennek a rendszeres munkának köszönheti, hogy megmaradtak azok a források, amelyek segítségével rekonstruálni lehet a törvényhozás folyamatát, az elhangzott vitákat, s általában az országgyűlések mindennapi életét. Az országgyűlések adminisztrációját, az írásbeliséget biztosító hivatal fejlődése természetesen hosszú folyamat volt, s minél korábbi időszakokat vizsgálunk, annál kevesebb erre vonatkozó forrás áll rendelkezésünkre. Hosszú út vezetett a valóban professzionális országgyűlési hivatal megszületéséig. Kötetünk sokszor alapkutatásokra épülő tanulmányai ezt a folyamatot mutatják be részletező alapossággal. ..


Pelyach István[Szerk.] TÁRSADALOMTUDOMÁNY EGYETEMES TÖRT Országgyűlés Hivatala


Pelyach István[Szerk.] - A Magyar Országgyűlések Szolgálatában
Formátum könyv
Kiadó Országgyűlés Hivatala
Év 2025
Katalógusszám (ISBN) 9786156704122
Online ár 6100 Ft
Eredeti ár 6780 Ft
Online kedvezmény %
Szállítás 2-3 munkanap
... ...
           
                           
                           

Könyvek 20-30%-kal olcsóbban