Eredeti ár: 4200 Ft
Szállítás: 3-5 munkanap
(Korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre.)
Kiadó: Fekete Sas Könyvkiadó Bt.
Év: 2017
A Fekete Sas Kiadó által megalkotott „Budapesti kultúrtörténeti séták” című sorozat új kötetének témája a Gellérthegy. A sorozat első darabja az Andrássy út volt, a második pedig A régi pesti városfal mentén, mely utóbbit a Budapesti Városvédő Egyesülettel közös kiadásban jelentettük meg. A sorozat eddigi sikere is azt jelzi, hogy a fővárosnak szüksége van olyan helytörténeti, kulturális kiadványokra, amelyek élvezetes, könnyen befogadható, ugyanakkor szakmailag pontos és tartalmában gazdag módon, az olvasókat megérintve mutatja be Budapest múltját és jelenét. A tíz szerző által írt, és Entz Géza, a Gellérthegyvédő Egyesület elnöke által írt előszóval ellátott könyv nem a szó szoros értelmében vett útikalauz, hanem kedvcsináló az olvasóknak és „kalandozóknak”, érdeklődőknek és ínyenceknek, járókelőknek és turistáknak. A kötet elkészítésében természetvédelmi, kert- és tájépítészeti, régészeti szakemberek is részt vettek. A Gellérthegy fotósa – ahogy a többi köteté is – Surányi J. András. A sorozatot Fazakas István, a Fekete Sas Kiadó vezetője szerkeszti, a kötet szerkesztője Saly Noémi. ..
ÚTIKÖNYV Fekete Sas Könyvkiadó Bt.
Formátum | könyv |
Kiadó | Fekete Sas Könyvkiadó Bt. |
Év | 2017 |
Katalógusszám (ISBN) | 9786155568480 |
Online ár | 3385 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | 21% |
Szállítás | Az országos forgalmazó a következő tájékoztatást adja: "Ebből a tételből csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre, a szállítást nem tudjuk biztosan garantálni." |
... | ... |