Barion Pixel

Sumonyi Zoltan - Halottak, S Akik Még Halunk

Sumonyi Zoltan

Halottak, S Akik Még Halunk

könyv

1360 Ft

Eredeti ár: 1700 Ft

Szállítás: 3-5 munkanap
(Korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre.)

Kiadó: Hungarovox Bt.

Év: 2019



Halottak, S Akik Még Halunk - Sumonyi Zoltan

Ritka és tiszteletre méltó vállalkozás ez a portrésorozat, amellyel halott pályatársainak állít emléket Sumonyi Zoltán. Belelapoz a harminc évvel ezelőtti antológiába, s fájdalmasan látja, hogy az ott szereplő hatvankilenc kortársa közül már harmincheten halottak. Nézi akkori fotóikat, néhány szóval megrajzolja jellegzetes arcvonásaikat, egy-egy rövid idézetet is átvesz az akkori verseikből, miközben – akár egy sírkőlapon – megírja életkorukat is: hány évesek 1987-ben és hogy hány évet éltek még azután. Ez a szinte egyedülálló gesztus lehetne érzelgősen dagályos is, de a lapidáris tömörség, meg a vállalt tartalmi követelmények nem engednek az ellágyulás kísértésének. Így készülnek a nyolcsoros portrék, amelyek Francois Villon Kis Testamentuma versformáját követik, s amelyeket névsor szerint helyez el egy virtuális Panteonba - Csigó László költőportréival. ..


Sumonyi Zoltan SZÉPIRODALOM VERS Hungarovox Bt.


Sumonyi Zoltan - Halottak, S Akik Még Halunk
Formátum könyv
Kiadó Hungarovox Bt.
Év 2019
Katalógusszám (ISBN) 9786155743788
Online ár 1360 Ft
Eredeti ár 1700 Ft
Online kedvezmény 21%
Szállítás Az országos forgalmazó a következő tájékoztatást adja: "Ebből a tételből csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre, a szállítást nem tudjuk biztosan garantálni."
... ...
           
                           
                           

A legkeresettebb újdonságok