Barion Pixel

Gál László - Hetyei László - Legendás Csatársorok

Gál László - Hetyei László

Legendás Csatársorok

könyv

2820 Ft

Eredeti ár: 3500 Ft

Szállítás: 3-5 munkanap
(Korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre.)

Kiadó: Aposztróf Kiadó

Év: 2019



Legendás Csatársorok - Gál László - Hetyei László

A labdarúgás hőskorában még öt támadóval futottak ki a pályára a csapatok, majd a taktikai variációk elburjánzásával lecsökkentették négyre, háromra, kettőre, egyre. Ez a könyv visszarepíti az olvasót a boldog békeidőkbe, amikor még a 2–3–5 vagy pár évtizeddel később a 3–2–5-ös hadrend dívott. A szerzők komplett csatárötösöket vettek górcső alá, amelyeknek tagjait a korabeli drukkerek álmukból felébresztve is sorolták. Az is megesett, hogy a támadóalakzatnak külön nevet is adtak. Aranylánc. A mai fiataloknak nem sokat mondhat ez az elnevezés, pedig az 1920-as években a közönség ámulva nézte az MTK híres csatárötösét. Vagy ki tudja rögtön felsorolni a Ferencváros T-betűs csatársorát? Az 1948–1949-es Üllői úti bajnokcsapat tagjai jóval ismertebbek, ahogy az Albert Flórián, illetve Farkas János fémjelezte csatárötös is, no, meg az Újpesti Dózsa gólcsúcsot produkáló csatárkvintettjét is jó néhány szurkoló hibátlanul fújja.Hatszor öt, azaz harminc kiváló labdarúgó emlékét, emlékezetes mérkőzéseit eleveníti fel a könyv, ezáltal futballtörténeti áttekintést is adva a legjobb csatársorok bemutatásán keresztül. ..


Gál László - Hetyei László SZABADIDŐ SPORT Aposztróf Kiadó


Gál László - Hetyei László - Legendás Csatársorok
Formátum könyv
Kiadó Aposztróf Kiadó
Év 2019
Katalógusszám (ISBN) 9786155992193
Online ár 2820 Ft
Eredeti ár 3500 Ft
Online kedvezmény 21%
Szállítás Az országos forgalmazó a következő tájékoztatást adja: "Ebből a tételből csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre, a szállítást nem tudjuk biztosan garantálni."
... ...
           
                           
                           

A legkeresettebb újdonságok