Eredeti ár: 4499 Ft
Szállítás: 2-3 munkanap
Kiadó: Magvető Könyvkiadó Kft
Év: 2018
Heltai György jogászt, a Rajk-per kapcsán bebörtönzött kommunista politikust a mai olvasó leginkább mint az utolsó Nagy Imre-kabinet külügyminiszter-helyettesét ismeri. A forradalom leverése után emigrált, az általa alapított brüsszeli Nagy Imre Intézetet vezette, majd az Egyesült Államokban fejezte be gazdag életútját. Anyaországi (újra)fölfedezése az 1980-as évekre tehető: ekkor látogatta meg őt charlestoni otthonában Csalog Zsolt, és ekkor született az az életútinterjú, amelyből Csalog aztán az életregényként is olvasható prózaportrét írta. A híres-hírhedett anekdotázó Heltai történetei élvezetes stílusban kanyarognak – a zsidó polgári háttér, a szocdem indulás, majd az illegális kommunista múlt mozaikdarabkái között felbukkan a Kádár-legendárium és a Varsói Szerződés szövevényes története is. Több mint harminc év után méltó formában, Soltész Márton jegyzeteivel és elemző tanulmányával, annotált névmutatóval kísérve lát először napvilágot Csalog Zsolt dokuportréja, amelyhez a hagyatékból az író saját ’56-élményéről szóló, felkavaróan szép szövege járul előszó gyanánt. ..
Csalog Zsolt-Heltai György Magvető Könyvkiadó Kft
Formátum | könyv |
Kiadó | Magvető Könyvkiadó Kft |
Év | 2018 |
Katalógusszám (ISBN) | 9789631436792 |
Online ár | 3205 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | 30% |
Szállítás | 2-3 munkanap |
... | ... |