Barion Pixel

Juhász Attila - Lassú Nézés

Juhász Attila

Lassú Nézés

könyv

2000 Ft

Eredeti ár: 2500 Ft

Szállítás: 2-3 munkanap

Kiadó: Kortárs Kiadó

Év: 2020



Lassú Nézés - Juhász Attila

A győri irodalomkritikus-tanár három kortárs életművet barangol be, és az egyes művek mélyreható elemzései mellett azok „középiskolás fokon” való értelmezésének lehetőségeit, a taníthatóságukat is vizsgálja. „Lassan, lassú beszédtempóban olvasok. Talán szerencsés adottság ez ahhoz, hogy egy-egy szöveg, kötet rám gyakorolt érzelmi, gondolati hatásait árnyaltan rögzíthessem, avagy több alkotás szemlézésével egy írói-költői karakter megragadását kellőképpen egybeérlelhessem. Rögtön készülnek persze skiccek, jegyzetek már az első, gyors benyomások alapján is, de számomra a szintetizálódás folyamata maga is élvezetesen lassú. Ha mondandóm papírra kerül (s először mindig papírra, nem monitorra), akkor mondataim is megkívánják az időt az érlelődéshez. A nyelv partnerré tétele ugyanúgy finomhangolás, érlelés tárgya, élvezetes – olykor gyötrően élvezetes – kísérlet, akárcsak magának a műélménynek az igazi befogadása.” ..


Juhász Attila TÁRSADALOMTUDOMÁNY IRODALTÖRT.NYELV Kortárs Kiadó


Juhász Attila - Lassú Nézés
Formátum könyv
Kiadó Kortárs Kiadó
Év 2020
Katalógusszám (ISBN) 9789634350798
Online ár 2000 Ft
Eredeti ár 2500 Ft
Online kedvezmény 21%
Szállítás 2-3 munkanap
... ...
           
                           
                           

A legkeresettebb újdonságok