numero7

Álombunker - Evellei Kata

Margócsy István irodalomtörténész ezt írja a könyvről: „Azt hiszem, ezt hívják egyensúlynak: / ha mindketten másfele dülöngélünk.” – záródik Evellei Kata egyik szép verse, a benne rejlő ravasz kétértelműség akár egész kötetének vezérmotívuma is lehetne. E költészet időnként igazán meglepően éles és keserű, szinte kegyetlen analízisét nyújtja a mai élet legsúlyosabb problémáinak (vagyis az örök témáknak: gyermekkor, öregség, felnőtté válás, szerelem stb.), s egyben kicsit fölényesen, kicsit játékosan ironizál is fölöttük: egyszerre veszi tragikusan komolyan őket, s rögtön ki is figurázza mindannyiukat, annyira unja az élet mindennapiságát és megoldhatatlanságát, hogy játékból mintha békét is kötne velük („elkoptatjuk egymást, mint az üresen önmagát őrlő fogsor”). E költészet érdekes, okos és érzékeny beszélője mintha mindenütt csak alakokat látna, akik és amik mozognak, elmozdulnak, azaz helyüket keresik („Pauszpapírból vágom ki magam, / hogy zavartalanul belesimuljak / az ismeretlen fal síkjába…”) – épp azért, mely nincsen helyük, amit otthonnak vagy otthonosságnak nevezhetnének. Evellei Kata látás- és láttatásmódja kivételesen finom és groteszk hatáselemekre épít, amelyekben egyszerre jelenik meg a gyakorlati élet sok gyarló és fájó jelensége, valamint az értelmező reflexió figyelmes, ám nosztalgiamentes személyessége. Verseinek szépségét és erejét épp e bonyolult és szétválaszthatatlan kettősség adja. ..

Evellei Kata SZÉPIRODALOM VERS Prae.Hu Informatikai És Kommunikációs Kf