Eredeti ár: 1600 Ft
Szállítás: 3-5 munkanap
(Korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre.)
Kiadó: Napvilág Kiadó
Év: 2008
A fordulat éve, 1948 után a szovjet blokk kommunista pártjai központi kérdésként kezelték a régi uralkodó osztályok művelődési monopóliumának megtörését. Ennek egyik eszköze az oktatás ún. demokratizálása volt. A munkás- és parasztcsaládból származók aránya a felsőoktatásban a népi kollégiumoknak, valamint a szakérettséginek köszönhetően jelentősen emelkedett, ám komoly változást az új felvételi rendszer, a származási kategorizálás bevezetése jelentett. Ezzel az adminisztratív intézkedéssel biztosították 1949 és 1962 között a munkás- és parasztszármazásúak kimagasló arányát, illetve így zárták el a továbbtanulás lehetőségét az egykori &,#8222,kizsákmányolónak&,#8221, minősítettek gyermekei elől. A súlyos személyes sérelmeket, sokszor lelki sérülést is okozó korlátozásokat a proletárdiktatúra eszméje, valamint a történelmi igazságtétel elve legitimálta. Az 1956 utáni fejlődés, a konszolidáció sikere azonban anakronisztikussá tette a származási kategóriák rendszerét. Így az MSZMP ..
Takács Róbert TÁRSADALOMTUDOMÁNY POLITIKA Napvilág Kiadó
Formátum | könyv |
Kiadó | Napvilág Kiadó |
Év | 2008 |
Katalógusszám (ISBN) | 9789639697348 |
Online ár | 1280 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | 21% |
Szállítás | Az országos forgalmazó a következő tájékoztatást adja: "Ebből a tételből csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre, a szállítást nem tudjuk biztosan garantálni." |
... | ... |