Eredeti ár: 3600 Ft
Szállítás: 2-3 munkanap
Kiadó: Hungarovox Bt.
Év: 2021
„Azt kell hinnünk, hogy a tudományok mind olyannyira összefüggnek egymással, hogy sokkal könnyebb valamennyit egyszerre megtanulni, mint egyetlenegyet elkülöníteni a többiektől.” Négyszáz éve vetette papírra ezeket a sorokat a filozófiatörténet egyik legnagyobb alakja, René Descartes, aki – tegyük hozzá – a korabeli sztenderdek szerint nem minősült egyetlen „filozófuscéh” hivatalos tagjának sem.Dr. Palotai Ferenc írása sem a filozófia akadémiai hagyományából érkezik, s nem ennek a diszciplínának a zsargonját beszéli, mégis mély köze van ahhoz az egységhez, amelyről Descartes nyilatkozott az idézett sorokban. A RAMAT ugyanis – a ráció és a matéria egysége –, amely gondolkodása középpontjában áll, anélkül állít helyre egy egészleges szemléletet, hogy tagadná modern világunk, s benne a rohamosan gyarapodó tudományos eredmények komplexitását. Egységben látni olyan feladat, amelyről a szakmaként művelt filozófia gyakran lemond. Hogy okkal vagy ok nélkül, s hogy véglegesen-e, vagy azért, mert az általa faggatott tárgyak kerülő útra kényszerítik, az más kérdés. Az azonban semmiképpen nem lenne helyes, ha a szakmaként művelt filozófiára hivatkozva helytelenítenénk, hogy ki-ki saját világosságát követve eredjen nyomába annak, ami minden ember számára érvényes kihívás: a világ megértésének.A RAMAT holisztikus rendszer, reakcióink tehát egy harmonikusan működő egzakt és evidens rendszer egészébe illeszkednek, mert „egyetlen abszolút entitás létezik”, a ráció és a matéria egysége, ez az „immanens és algoritmizált módon önszabályozott valóság”, melynek a látható és megfigyelhető jelenségek csupán a különböző evolúciós szinteken megvalósuló, „megtapasztalható, de nem önálló, nem önmagában álló, nem független” kivetülései.(Schmal Dániel) ..
Formátum | könyv |
Kiadó | Hungarovox Bt. |
Év | 2021 |
Katalógusszám (ISBN) | 9789639864610 |
Online ár | 2650 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | 27% |
Szállítás | 2-3 munkanap |
... | ... |