Eredeti ár: 3990 Ft
Szállítás: 2-3 munkanap
Kiadó: Monostori Markus
Év: 2018
Európa haldoklik! Civilizációnk fennmaradását vagy bukását az öreg kontinensen csak egy hajszál választja el egymástól – erre a következtetésre jutott Monostori az Európai Uniót érő jelenkori kihívások és válságok vizsgálata során. Míg a szerző álláspontja szerint a nyugati országoknak a hanyatlása már lényegében átjutott a holtponton, addig az EU keleti tagállamai előtt még ott rejlik a választás, hogy miként reagálnak ezekre a kihívásokra. Könyvében a szerző statisztikákat, tényeket és tendenciákat, valamint más szakértőktől származó műveket vesz számításba, így tárva fel az Európai Unió jelenlegi válságának főbb okait. Mindezek alapján érthetően, világosan ugyanakkor szórakoztatóan bemutatja a V4 országok sok évszázados szövetségét és népeik együttműködését, valamint az EU kialakulását, majd pedig rámutat azokra a problémákra és veszélyekre, melyek a közösséget szerinte hanyatlásba döntik. Ilyen például az imperializmus és a kizsákmányolás, a nyugati kultúra és identitás felszámolása, illetve persze, a migrációs válság. Mindezekre válaszul a könyv több elképzelhető forgatókönyvet vázol a jövőre nézve – felvirágzás vagy összeomlás, minden benne van a pakliban, a kérdés csak az, mi magunk miként döntünk! A szerző a kialakult káoszért a nyugati politikai elitet teszi felelőssé, és sötét humorú kritikával támad számos vezetőt és szervezetet is. Ez a könyv korunk egyik legmegosztóbb írása, mellyel lesznek, akik egyetértenek, és lesznek, akik mélységesen elutasítják a benne foglaltakat – annyi azonban bizonyos, hogy aki kézbe veszi ezt a könyvet, nem fogja unottan félredobni! ..
Monostori Markus TÁRSADALOMTUDOMÁNY POLITIKA Monostori Markus
Formátum | könyv |
Kiadó | Monostori Markus |
Év | 2018 |
Katalógusszám (ISBN) | 9786150026572 |
Online ár | 2935 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | 28% |
Szállítás | 2-3 munkanap |
... | ... |